Körülbelül 2,6 millió nyugdíjas kapott előző év őszén rezsiutalványt. Az utalványra jogosultak 98%-a kézhez is vette az utalványt, 95 %-a már be is váltotta. A maradék utalványokat 2020. május 31-ig lehet beváltani, a fertőzésveszély miatt azonban kizárólag a postákon. – derült ki Fónagy János, nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár nyilatkozatából.

Továbbá hozzátette, hogy  “a kormány által nyújtott rezsiutalvány jelentős segítséget nyújtott a nyugdíjellátásban részesülők számára. Továbbra is fontosnak tartjuk az idősek támogatását, hiszen ők az életüket ledolgozták ezért az országért, és felnevelték gyermekeiket. Ezért is döntöttünk úgy, hogy 2021-től visszaépítjük a 13. havi nyugdíjat. Ezen felül a nyugellátásban részesülők a gazdaság eredménye alapján nyugdíjprémiumra is jogosultak.”

forrás: magyarnemzet.hu